Kissé döcögősen indul a történet, egy idő után már kezdett unalmassá válni Graun barátunk állandó nyüsszögése a manópálinka és a tomporok után. Viszont úgy látszik, végre valahára ismét visszatérnek a dolgoka régi kerékvágásba, és újból üdvözölhetjük Yvorl retkes farkának legnagyobb szószólóját :)
Kedvenc rész :
Azt hiszem, egy király élete nem sokban különbözik egy jól menő strici életétől.
393. oldal
Miféle nyulak ezek?
Bumm! Megint tarkón csapták.
Verghaust megrázta a fejét, és dühösen, fenyegetően ordított. Mi a fene ez? Egy láthatatlan óriás áll mögötte egy láthatatlan, óriás nagyságú harci pöröllyel?
Tudta, hogy a mágikus védelme dacol az ilyesfajta támadásokkal, ám minden egyes ütéskor gyengül valamelyest. Ha kap még nyolc-tíz ilyen ütést, a tizenegyedik már akár veszélyes is lehet.
Verghaust nem akart kockáztatni. Egy vad ordítással abba az irányba lódult, amerről a láthatatlan csapásokat kapta, és a mancsaival jobbra-balra csapkodott.
Senkit nem talált el; ha volt is láthatatlan harcos a közelében, ügyesen eltáncolt a közeléből. Csak a nyulak, azok az undorító, fehér bundájú, ártalmatlan külsejű nyulak…
Verghaustban szörnyű gyanú éledt. Lehet, hogy ezek az aprócska, gyenge teremtmények, amelyek önmagukban semmit sem érnek, egymás tetejére állnak, s egyetlen óriás teremtménnyé állnak Össze egy ütés erejéig? Hogy aztán amikor ő megperdül, ismét csak nyulakat lásson?
Bumm! Megint tarkón csapták.
Verghaust megrázta a fejét, és dühösen, fenyegetően ordított. Mi a fene ez? Egy láthatatlan óriás áll mögötte egy láthatatlan, óriás nagyságú harci pöröllyel?
Tudta, hogy a mágikus védelme dacol az ilyesfajta támadásokkal, ám minden egyes ütéskor gyengül valamelyest. Ha kap még nyolc-tíz ilyen ütést, a tizenegyedik már akár veszélyes is lehet.
Verghaust nem akart kockáztatni. Egy vad ordítással abba az irányba lódult, amerről a láthatatlan csapásokat kapta, és a mancsaival jobbra-balra csapkodott.
Senkit nem talált el; ha volt is láthatatlan harcos a közelében, ügyesen eltáncolt a közeléből. Csak a nyulak, azok az undorító, fehér bundájú, ártalmatlan külsejű nyulak…
Verghaustban szörnyű gyanú éledt. Lehet, hogy ezek az aprócska, gyenge teremtmények, amelyek önmagukban semmit sem érnek, egymás tetejére állnak, s egyetlen óriás teremtménnyé állnak Össze egy ütés erejéig? Hogy aztán amikor ő megperdül, ismét csak nyulakat lásson?
354. oldal
Bár a saját szemével
sosem látott még ilyet, de hallotta valahol, hogy ha egy varázskönyv
felrobban, ott nagyon csúfos dolgok következnek be. És arról is hallott,
hogyha egy varázskönyvből – memorizálás helyett – fennhangon
felolvasnak egy varázslatot, és az a felolvasás hatására eltűnik, akkor
megbomlik a varázskönyv mágikus egyensúlya, és ha ez a folyamat
kritikussá válik… akkor bumm!
371. oldal
– Te… afféle igric vagy, aki nemes cselekedeteket regélt el népes hallgatóság előtt lantzenétől kísérten?
– Nem igazán – motyogta Roahmyer. – Bár akkor, amikor a márványba vésett kétsoros költeményemet felavatták, játszott néhány zenész pikulán…
– Most már igazán érdekel szólalt meg Roahmyer túloldaláról a
kalaposmester –, hogyan hangzott az a kis költemény? Remélem, tudod fejből idézni.
– Persze, hogy tudom. Így hangzott: „Az élet olyan, mint a pára. Elszáll… oszt csak por marad utána.”
Skandar Graun röhögött.
Ez baromság! A párából nem marad por!
– Baromság? – vetette oda fitymálóan az írnok. – Te beszélsz, akinek fogalma sincs a költészetről? Ez egy megszemélyesített, képi hasonlat, amelyet a poémikában, a költészet tudományában csak „agymenés” címen emlegetnek.
– Nem igazán – motyogta Roahmyer. – Bár akkor, amikor a márványba vésett kétsoros költeményemet felavatták, játszott néhány zenész pikulán…
– Most már igazán érdekel szólalt meg Roahmyer túloldaláról a
kalaposmester –, hogyan hangzott az a kis költemény? Remélem, tudod fejből idézni.
– Persze, hogy tudom. Így hangzott: „Az élet olyan, mint a pára. Elszáll… oszt csak por marad utána.”
Skandar Graun röhögött.
Ez baromság! A párából nem marad por!
– Baromság? – vetette oda fitymálóan az írnok. – Te beszélsz, akinek fogalma sincs a költészetről? Ez egy megszemélyesített, képi hasonlat, amelyet a poémikában, a költészet tudományában csak „agymenés” címen emlegetnek.
102-103. oldal
– Ki a fene vagy te, Skandar Graun? – kérdezte. – Ki a fene vagy te?
– Egy szomjas félork.
– Egy megveszekedett fickó, akinek a múltja gyilkolni képes! Olyasvalaki, aki megjárta a poklok poklát, megjárta a Limbót, a Káosz Létsíkját… olyasvalaki, aki tetteivel magára vonta istene haragját, aki magára vonta a Rend Istenének haragját… és akit a manók istene is megjelölt… Ki a fene vagy te? És miféle rémtetteket követtél el?
– Egy szomjas félork.
– Egy megveszekedett fickó, akinek a múltja gyilkolni képes! Olyasvalaki, aki megjárta a poklok poklát, megjárta a Limbót, a Káosz Létsíkját… olyasvalaki, aki tetteivel magára vonta istene haragját, aki magára vonta a Rend Istenének haragját… és akit a manók istene is megjelölt… Ki a fene vagy te? És miféle rémtetteket követtél el?
143. oldal
– Mi bajod van? –
kérdezgette gyengéden a férfi. – Miért vagy ilyen harapós? Az a bajod,
hogy nem találtam meg azt a vacak tisztást?
– Az is – morogta a nő megenyhülve. – Meg más is.
– Ma van a ciklusod, mi? – röhögött a félork, és cinkosan odakacsintott. – Tudom én, hogy van ez a nőknél. Nem ma léptem le a kunyhófalvédőről… Amikor a nők szerelmesek, nem a szívük vérzik, hanem a…
– Az is – morogta a nő megenyhülve. – Meg más is.
– Ma van a ciklusod, mi? – röhögött a félork, és cinkosan odakacsintott. – Tudom én, hogy van ez a nőknél. Nem ma léptem le a kunyhófalvédőről… Amikor a nők szerelmesek, nem a szívük vérzik, hanem a…
294-295. oldal
Skandar Graun azt
érezte, hogy jeges kezek markolnak az agyába. Egészen pontosan olyan
érzés volt ez, mintha egy jeges szélvihar tépné, rángatná, cibálná azt a
képzeletbeli fát, amely a félork agyában vert gyökeret.
És ekkor kezdetét vette a fájdalom…
Skandar Graun felüvöltött, és eszelősen elkezdte rángatni a láncait. A manók istene mennydörgő hangon hahotázott. Legalább nyolcszáz manó kántált és üvöltözött a dobok egyre gyorsuló ritmusára.
Aztán hirtelen a dobok elhallgattak, és a csarnok túlfelén nagy kavarodás támadt.
– Skandar Graun! – üvöltötte egy hátborzongató hang. – Skandar Graun! Jövök… jövöööööök…
– Yvorl! – motyogta a félork az agyába nyilalló fájdalomtól csaknem öntudatlanul. – Yvorl… eljött hű szolgájáért!
Azonban nagy meglepetésére a szertefutó manók soraiból nem a redves farkú, egyszemű káoszisten rontott elő, hanem egy sokkal félelmetesebb alak: Roahmyer, a pápaszemes rettenet!
És ekkor kezdetét vette a fájdalom…
Skandar Graun felüvöltött, és eszelősen elkezdte rángatni a láncait. A manók istene mennydörgő hangon hahotázott. Legalább nyolcszáz manó kántált és üvöltözött a dobok egyre gyorsuló ritmusára.
Aztán hirtelen a dobok elhallgattak, és a csarnok túlfelén nagy kavarodás támadt.
– Skandar Graun! – üvöltötte egy hátborzongató hang. – Skandar Graun! Jövök… jövöööööök…
– Yvorl! – motyogta a félork az agyába nyilalló fájdalomtól csaknem öntudatlanul. – Yvorl… eljött hű szolgájáért!
Azonban nagy meglepetésére a szertefutó manók soraiból nem a redves farkú, egyszemű káoszisten rontott elő, hanem egy sokkal félelmetesebb alak: Roahmyer, a pápaszemes rettenet!
343. oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése