Miután sikerül megszökniük a Köztársaság hadseregének Los Angeles-i
erődítményéből, June és Day megérkezik Vegasba, és ekkor megtörténik,
amire senki sem számított: az Első Polgár meghal, és a fia, Anden veszi
át a helyét. Miközben a Köztársaság egyre közelebb sodródik a káoszhoz,
hőseink csatlakoznak a lázadó Patriótákhoz, akik segítenének Daynek
megmenteni az öccsét, és átjuttatnák őket a Kolóniákba. Cserébe egyetlen
dolgot kérnek: June és Day ölje meg az új Elsőt.
Esélyt kapnak rá,
hogy megváltoztassák a nemzet sorsát, hogy hangot adjanak a túl rég óta
hallgatásra kényszerített nép óhajának.
Ám June hamarosan rájön, hogy
az új Első Polgár egyáltalán nem olyan, mint az apja volt. Így hát
döntenie kell. Mert mi van, ha Anden valami újnak a kezdete? Mi van, ha a
forradalom többről szól, mint veszteségről és bosszúról, haragról és
vérről? Mi van, ha a Patrióták tévednek?
Hu, hát ez egy elég nehéz értékelés lesz, mert még mindig kettős érzések
kavarognak bennem.
Mestermű. Ahogy az írónő vezeti és csavarja a szálakat, úgy éreztem
magam mint egy dróton rángatott marionett-bábu.
Az elejétől kezdve nem szabadulunk attól a feszültségtől, amit a végén
még tovább fokoz.
Az elején minden remekül haladt. Főleg Day és June között. Aztán jöttek a
kételyek. Önmagukban, egymásnak, a rendszerben, a tervekben, a jövőben.
Kételkedtek mindenben. Volt, mikor már túlzásba vitték, és feleslegesen
veszekedtek, olyankor jól megcsapkodtam volna őket. Aztán jött Tess.
Tudtuk ezt eddig is, de most miért kellett?? Miért pont most? Meg úgy
egyébként is…. Felrobbantam tőlük. Főleg Tess gyerekes viselkedésétől.
Tetszettek a Patrióták, de éreztem végig, hogy van valami gubanc ott
hátul, magában a szerkezetben.
Andent egyelőre nem tudom hova rakni. Túl fura ez a gyors szerelembe
esése, meg mintha titkolna valamit. De tetszett, ahogy szövetkeztek, és a
tettek mezejére léptek a végén.
June karaktere élt. Attól élt, hogy képes volt meglátni a dolgok mindkét
oldalát. Néha önzőnek éreztem, néha labilisnak, főleg abban, hogy mit
is érez Day iránt. Miért csak akkor volt fülig szerelmes, mikor vele
volt? Mintha Day nem lenne állandó, vagy mi…
Day…. Imádtam, de széttép belülről, ahogy nem volt képes bízni saját
magában, és abban, hogy szerethetik. Igazi kemény srác, de mégis vágyik
arra, hogy szeressék. Harcos, szívet melengető karakter, a mai napig
pillangók repdesnek a gyomromban tőle.
Kicsit hajazott az Éhezők Viadalának utolsó részére, mert kiderült, hogy
a másik világ nem jobb, sőt, lehet, hogy rosszabb, mint amiben most
élnek, és ami ellen harcolnak.
Egyébként azt kicsit soknak tartottam már, ami June testvéréről
kiderült. Nem tudom, nekem nem igazán illett bele a történetbe.
Húú, a vége igazán pazarra sikeredett, tele voltam adrenalinnal,
pörögtem a szereplőkkel együtt. Kaede-t sajnáltam, hogy ez történt vele.
És az utolsó oldalak? Hát mi a fene volt??? Neeem, csak azt bírtam
hajtogatni, hogy ez nem fordulhat elő. Képtelenség, egyszerűen idegtépő
befejezés. Mindamellett gyönyörű. És Day teljességgel kiérdemelte, hogy
szeressem.
Kedvenc rész :
Maga a szépség, kívül és belül.
Ezüst fénysugár a sötétségben.
Ő az én világosságom. (356. oldal)
– Ne feledd, hogy részeg vagy! És boldog. Állítólag be vagy zsongva a kísérődtől. Legalább mosolyogj egy kicsit!
Day széles műmosolyt varázsol az arcára. Elragadó, mint mindig.
– Ah, ugyan már, kedvesem! Azt gondoltam, remekül csinálom. Átöleltem a legcsinosabb leányzót a környéken, hogyne lennék bezsongva tőled? Nem úgy nézek ki, mint aki be van zsongva? Én így szoktam zsongani. – És rebegtetni kezdi a szempilláját. (16. oldal)
A szerelem teljességgel ésszerűtlen, a szerelem következményekkel jár. (355. oldal)
Szeretlek,
győzködnek az ajkai. Ettől úgy elgyengülök, hogy kis híján a padlón
kötök ki. Csókolóztam már pár sráccal… de most úgy érzem, még sosem
csókoltak igazán. (44. oldal, June)
– Akkor pillantottalak meg legelőször, mikor ringbe szálltál abban az
utcai bunyóban Kaede ellen, és azt gondoltam, te vagy a legszebb lány,
akit életemben láttam. Nem bírtam rólad levenni a szemem. És amikor
legelőször megcsókoltalak…
(…)
– Hát, az olyan volt, mintha az lett volna életem első csókja. (268. oldal)
F: http://www.molybolt.hu/index.php?BODY=Bookinfo&OP=details&ID=118860&VISIT=1&sz=marie-lu&t=prodigy-szuletett-tehetseg-puhatablas
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése